2019. szeptember

2019. szeptember 2-án 8:00 órakor ünnepélyes tanévnyitóval kezdődött a nap.
Énvyitó 2A Himnusz elhangzása után Szép Noémi XI. osztályos tanuló köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepélyes iskolazászló bevonulás következett. A zászlót vitte Makán György 11.HP osztályos tanuló, kísérte Kocsis Emese 11. HP osztályos tanuló és Sipka Andor XII. osztályos tanuló.
Farkas Eszter 10. HP osztályos tanuló Aranyosi Ervin: Valami hiányzik című versét olvasta fel, majd Szabó Kitti XII. osztályos tanuló előadásában Aranyosi Ervin: Közösen című verse következett.Évnyitó 1
A 2019/2020-as tanévet Kocsondi Antónia Márta igazgatóhelyettes nyitotta meg ünnepi beszéde elhangzása után.
A műsor zárásaként Lengyel Barbara XII. osztályos tanuló Aranyosi Ervin: Jó útra térni című műve hangzott el.
Ezután a 2018/2019-es tanév jutalmainak átadása következett.
Iskolánk jutalmazta  könyvutalvánnyal a kiemelkedő tanulmányi eredményért és közösségi munkáért tanulóinkat: Farkas Eszter 10. HP osztályos tanulót, Makán György 11. HP osztályos tanulót, Sipka Andor és Szabó Kitti XII. osztályos tanulókat.
Évnyitó 3Alapítványi jutalomban részesült: Szuromi Éva XII. osztályos tanuló, Kádár-Németh Amarilla 10. PC osztályos tanuló, Mészáros Gergő 10. HP osztályos tanuló, Kocsis Emese 11. HP osztályos tanuló.
A jutalmazás után az iskolazászló ünnepélyes kivonulása következett, majd felcsendült a Szózat.
A tanévnyitó után a tanulók az osztálytermekbe vonultak osztályfőnökeikkel, és 3 osztályfőnöki órán kaptak tájékoztatást az előttük álló tanévről.


Adaptációs napok 9. PC és 9. HP osztályos tanulóknak

2019. szeptember 2 – 4.
2019. szeptember 2-án tanévnyitó és adminisztráció
2019. szeptember 3-án 8:10–től játékos feladatok, csapatépítés, ismerkedés, babzsákkal név tanulás, 10 db A4-es lapból a legmagasabb torony építése, DOBBLE játék
2019. szeptember 4-én osztályok közötti foci a tornateremben, filmvetítés Szegedről, vetélkedő a városban – Szegeddel kapcsolatos kérdésekre kellett a válaszokat megkeresni az adott helyszínen
Ezeket a programokat az új diákjaink élvezték, örömmel vettek részt a feladatok megoldásában.
Örültek, hogy az első pár nap még nem a tantárgyakkal való megismerkedésről, tanulásról szólt.
Ez a három nap jó alkalom volt az ismerkedésre, iskolánk és a város megismerésére.


2019. szeptember 2-6. Mérések hete volt a 9. évfolyamnak
2019. szeptember 2-6. Tankönyvosztás a könyvtárban osztályonként megtörtént, minden tanuló átvette a tankönyvét a 2019/2020-as tanévre
2019. szeptember 13-ig a felmentési papírokat leadták a tanulók Gere Zsuzsanna tanárnőnek
2019. szeptember 13-ig a tantárgyi felmentési kérelmeket beadták a diákok az igazgatói irodába


2019. szeptember 16-20. Gólyaröptetés hete volt a 9. évfolyam tanulóinak
gólya 2Az első napon a nagyszünetben a 9.PC tanulói feles pohárral a vizet egyik vödörből a másikba juttatták át úgy, hogy egymás poharába öntögették.
A második napon a nagyszünetben a 9.PC és a 9. HP osztálynak az volt a feladata, hogy kiszabaduljanak a kötél fogságából.
A harmadik napon a nagyszünetben a 9. HP gólya 1osztály töltögette a vizet a vödörbe.
A negyedik napon a nagyszünetben az előzetesen kiadott feladat felolvasása /versírás az osztályfőnök részére előre megadott szavakkal/ volt. Ezután a 9. osztály tanulói elmondták az avató szöveget, az Igazgató Úr iskolánk diákjaivá fogadta a 9. évfolyam tanulóit, az avatás péklapáttal és füstölőrúddal történt.


bringás reggeli 2Szegedi Városkép és Piac Kft. szeptember 20-ára rendelt az iskolától (sütőtanműhelytől) 1500 db terméket, melynek fele-fele arányban pizzás és kakaós csiga volt.bringás reggeli 1 Az autómentes napon osztották szét a biciklisek között ezt a péksütemény mennyiséget, egy – egy kísérő ásványvízzel.
https://szeged.hu/hirek/30668/automentes-nap-a-zold-varos-jegyeben-szegeden


2019. szeptember 20-án a cukrász tanműhely képviselő fánkot, a hústanműhely 25 kg terméket készített a Szegedi SZC Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma 70 éves évforduló ünnepségére.


2019. szeptember 26-án a GINOP 6.2.3.-17-2017-00022 pályázat keretében online mérés volt a 9. évfolyam tanulónak.


sütiverseny 4sütiverseny 12019. szeptember 27-én iskolánk tanulói részt vettek a Tápai Búcsú keretében meghirdetett sütiversenyen.
Kategóriák: édes, sós, és krumplis lepény
Eredmény :
Ifjúsági kategóriában Kálmán Klaudia 12. PC / E második, Kolompár Klaudia 9. PC pedig első helyezett lett.sütiverseny 3
Versenyzőink:sütiverseny 2 Pintér Kamilla (9.HP), Kolompár Klaudia, Kolompár Dóra (9.PC), Farkas Eszter, Szabó István (10.HP), Dragity Dávid, Király Diána, Sárközi Erika, Szögi Ádám (XI.), Kálmán Klaudia (12.PC.E).
Gratulálunk mindenkinek a látványos és finom süteményekhez, és köszönjük Zelenka Ferenc és Telek Tibor tanár úrnak, hogy ötleteikkel, tanácsaikkal és idejükkel támogatták a versenyzőket.


2019. szeptember 30-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében 50 fő 8. osztályos tanuló érkezett kísérő tanáraikkal Csongrádról, Felgyőről és Csanytelekről.
A program Dombovári Tamás igazgató úr iskolabemutató előadásával kezdődött, majd 3 csoportban látogatták meg a diákok a tanműhelyeinket ( hús, pék, cukrász ) és a labort.
A laborban érzékszervi vizsgálatokat végeztek, játékos feladatokat oldottak meg. A tanműhelyekben ízelítőt kaptak az ott folyó munkákról.
A program végén az iskolánkban készített hosszú zsemlét, virslit kaptak, ásványvizet.
Az általuk font mini kalácsokat, briósokat kisütve mindenki elvihette.