“Határtalanul” 2014/15.

hatartalanul_logo

Iskolánk az Emberi Erőforrás Minisztériuma által kiírt „Határtalanul!” pályázat keretén belül 1 314 000 forint támogatást nyert arra, hogy megvalósítsuk a „Barangolás Székelyföld és a Dél-Alföld élelmiszeriparában” című programunkat.

A sikeres projektnek köszönhetően intézményünk 20 tanulója (névsor) és 2 tanára vett részt 5 napos szakmai kiránduláson a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában 2015. április 20-24. között, illetve 2015 májusában mi látjuk vendégül a csíkszeredai partner 20 tanulóját és 2 tanárát.

A csíkszeredai partnerintézmény 2009 tavaszán keresett fel bennünket a jövőbeni sikeres együttműködés reményében. Ekkor történt meg a kapcsolatfelvétel. 2009 nyarán a mi intézményünk tanárai is tettek egy négynapos kirándulást Erdélybe, ahol közelebbről megismerhettük az iskola működését. A két iskola 2010/11-es tanévben közösen nyújtott be pályázatot a Leonardo mobilitási programra, amit sikeresen végrehajtottunk. 2011 őszén szintén tanári közös projektet valósítottunk meg. Az eddigi sikeres kapcsolatot kívánjuk tovább mélyíteni a „Határtalanul” pályázattal.

A program megvalósításával célunk egy mindkét országban használható tanítási segédanyag elkészítése, melynek témája a tradicionális magyar élelmiszerek (kolbász, kenyér) és a székelyföldi élelmiszerek előállításának bemutatása; valamint mind a termékek előállításában, mind az oktatási segédanyag elkészítésében vegyenek részt a tanulók, és tapasztalataikat osszák meg diáktársaikkal.


A Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola és a Venczel József Iskolaközpont együttműködésének története

A két iskola 2008-ban vette fel egymással a kapcsolatot. Először a Venczel József lskolaközpont tanárai látogattak Magyarországra. Az első látogatás alkalmával egy négynapos program keretében tettük meg az első ismerkedő lépéseket. Ekkor az erdélyi iskola tanárai megismerkedtek a magyarországi oktatási rendszerrel, üzemlátogatás keretében megismerték a gyakorlati képzési helyeket, illetve kulturális program keretében Szeged és Ópusztaszer nevezetességeivel ismerkedtek meg.
Még ebben az évben a Fodor iskola tanárai egy viszonossági kirándulást tettek Csíkszeredába. Ekkor megismerkedtek a Venczel iskola képzési rendszerével, az ott folyó szakmai képzéssel, illetve Csíkszereda és környékének történelmi és természeti nevezetességeivel.
2009-ben a Venczel iskola sikeresen pályázott Leonardo mobilitási pályázatra. Ennek keretében már nem csak tanárok, hanem diákok is jöttek Magyarországra. A hatnapos program keretében már nem csak az ismerkedésen volt a hangsúly, hanem a tényleges szakmai együttműködésen. Így a tanulók (és a tanárok is) az üzemlátogatások mellett már tényleges szakmai gyakorlaton vettek részt a Fodor iskola pék és hús tanműhelyében.
„Viszonzásképpen” a Fodor iskola tanárai 2011-ben (saját finanszírozásban) ismét meglátogatták az erdélyi iskolát. Ekkor már a szakmais kollégák is részt vettek a tanulmányi kiránduláson, ahol a nevezetességek megismerése mellet a szakmai együttműködés kereteinek kidolgozására is sor került.
2011-ben és 2012-ben a Fodor iskola sikertelenül pályázott a „Határtalanul!” programra, így ezekben az években konkrét találkozás, szakmai együttműködés nem történt. Azonban a kapcsolattartás ekkor is folyamatos volt, terveztük a következő lépéseket.
A Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola 2014-ben sikeresen pályázott a „Határtalanul!” programra, így pályázati támogatással sikerült 20 szegedi diákkal (és 2 kísérő tanárral) szakmai gyakorlaton részt venni Csíkszeredában. Illetve 20 erdélyi diák (és 2 kísérő tanár) pedig Szegeden vett részt szakmai gyakorlaton. Mindkét csoport 5-5 napos programot valósított meg. A projekt konkrét feladata egy közös erdélyi-magyar receptgyűjtemény elkészítése volt, melynek utolsó lépéseit jelenleg végezzük.

Terveink szerint a két iskola a közeljövőben testvériskolai kapcsolatot alakít ki.

2015. áprilisi csíkszeredai kirándulásunk képei a honlapunk archívumában tekinthetők meg.

A Székelyhon honlapján is olvashat az eseményről:
www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/kurtoskalacssutes-es-receptcsere


A csíki házi kolbász története

A kolbász, kalbász, kóbász tisztára mosott disznóbélbe vagy műbélbe töltött, apróra vágott vagy darált húsból és szalonnából készült, sóval, általában fűszerpaprikával és egyéb fűszerekkel készült húskészítmény. A kolbászfélék füstöléssel történő tartósítása régi élelmiszer-technológiai eljárás, mely Európa legtöbb részén elterjedt, szerves része az európai konyhának. A töltelék húsmassza az ínhártyáktól megtisztított disznóhús, egyenlő mennyiségű szalonnával finomra vagdalva vagy darálva, kellő mennyiségű sóval, borssal, paprikával, citromhéjjal vagy fokhagymával fűszerezve. A kolbászokat sózással, hűvös levegőn történő szárítással és füstöléssel tartósíthatják.

Már a régi rómaiak is sok kolbászfélét ismertek. A rómaiaktól a germánok átvették a kolbászkészítés művészetét, és a középkor folyamán egyre tökéletesítették. Németalföldön is ismerték már a középkorban ezt a száraz, füstöléssel tartósított húsféleséget.

A kolbász elnevezés az ótörökből került Európába, ahol a qalbuz szó harapást, falatot jelent, a külbasti pedig a roston sült bordaszelet neve.

A magyar nyelv szótára 1865-ből a kalbász formát ismeri. A magyar kolbász mai lényegét a magyar ételkultúra és hagyomány alakította ki.

Mára az elnevezések merevebb kategóriákat jelölnek: a kolbász lapockából, dagadóból, combból, kicsontozott disznótarjából, 25-35%-os zsiradékanyag szalonna – hozzáadásával készül. Kolbász készítéséhez a disznóhússal együtt marha-, birka, vagy vadhúsokat (őz, szarvas, vaddisznó) is felhasználnak.

Minden nép a saját jól bevált kolbászkészítési receptjére esküszik.

A korabeli készítmények kezdetben nélkülözték a paprikát, de amikor a nyugatról terjedő étkezési kultúra találkozott a kelet felől meghonosodó fűszerekkel, akkor nyerte el végső formáját a mai értelemben vett kolbász.

Mert mint azt dr. Lakó Elemér Bornemissza Anna szakácskönyve 1680-ból előszavában írja, Erdélyben ekkor még nem ismerték a kolbászt, és annak fő fűszerét, a paprikát sem.

„Azt pedig, hogy nem ismerték, nemcsak Keszei munkájából tudjuk, hanem más forrásokból is. Az első magyar könyv, amely a paprika használatáról számol be, Csapó Józsefnek Új füves és virágos magyar kert című, 1775-ben kiadott munkája. Ebben a szerző leírja, hogy a parasztok a törökborsnak is nevezett paprikát porrá törik, s azzal »borsozzák« eledeleiket, de azt is hozzáfűzi, hogy »igen erős eszköz ez, s az ember vérét igen meghevíti«.”

Ez azt bizonyítja, hogy Magyarországon legkorábban a XVIII. század vége felé próbálkozhattak a gazdák a különféle ünnepek alkalmából tartott disznótorokon a ma ismert kolbász készítésével, és kizárólag ettől fogva beszélhetünk magyar házikolbászról, ami ugyan lehetett minden háznál más-más ízű, de nem nélkülözhette immár a paprikát. Ugyanakkor Erdélyben máig „szürke kolbászt” készítenek, vagyis egyáltalán nem, vagy alig használnak hozzá pirospaprikát.

„Az igazi, az eredeti kolbász kifejezetten házi termék lévén, nem lehet mindenütt és mindig egyforma. Jellegét is sokféle tényező befolyásolja. Így pl. a sertés fajtája, kora, a paprika minősége és mennyisége, keverési aránya, a füstölés alapanyaga, a kolbász tárolása első és fő követelménye az, hogy kizárólag sertéshúsból készítsék. Semmiféle más hús hozzáadását nem tűri. A töltelékben képviselve kell lennie mindenfajta húsnak, combnak, karajnak, tarjának, oldalasnak ezért nincs is szükség a szalonna külön adagolására, amint az a szalámiféleségeknél szokásos.”


A “Határtalanul” program keretén belüli együttműködés eredményeképpen közös RECEPTFÜZET jött létre!